Hello,

ha ez itten nem a XXI. század és nem egy jó kis webkettes cucc volna, én pedig egy régivágású humanióra szerény, ám retorikailag képzett művelőjének tudhatnám magam, ennek a kedvcsináló posztnak a captatio benevolentiae címet kellett volna adnom. Mert hát ebben a mi kis „szép új világ"-unkban, úgy tűnik, sem a klasszikus hagyomány ismerete, sem az eloquentia, sem a szerénység nem nyerő pozíció: különösen nem, ha mások – pláne, ha sokak – figyelmét szeretnénk magunk felé fordítani. Persze ne legyünk se naívak, se szemforgatók: tudnunk kell, hogy sem a PR, sem az önfény nem mai találmány. A retorika mindig is az alakoskodás művészete volt és többnyire a captatio sem több álszerény, behízelgő beszédalakzatnál. Itt is csak műfogás: arra szolgál, hogy olyanoknak is kedvet csináljon a helyhez, akiket a webkettes kommunikáció delíriumán túl az antik kacatokkal, régi (netán újabb) műtárgyakkal, szövegekkel és hasonlókkal való molyolás is elszórakoztat. Az ELTE Művészettörténeti Intézete, fölismerve az idők szelét (huhhh!), tudásmegosztó portált (voltaképp egy jól felszerelt blogot) indít hallgatóknak, oktatóknak és mindazoknak, akik komolyan érdeklődnek tudományterületünk iránt, kíváncsiak a többiekre és készek a maguk munkájának gyümölcsét mások számára is hozzáférhetővé tenni. Ezért talán érthetőbb, hogy a bevezető soraimba befűzött hivatkozásokat kicsit többnek szánom netkulturális modorosságnál. A hiperhivatkozások mind a Wikipédiára (ill. annak különféle filiáléira) mutatnak – nem mintha nem lehetne jobb, pontosabb vagy kimerítőbb oldalakat találni egy-egy magyarázni valóhoz, hanem mert mára ez a hely az internetes tudásmegosztás egyfajta szimbólumává vált. A mi blogunk nem is a Wikipédia elvén épül fel, amint az alább, Endrődi tanár úr súgójából ki is derül (a site kifejlesztése és gondozása is az ő ügyszeretetét és hozzáértését dícséri – köszönet érte). De a célja hasonló: egy-egy egyetemi dolgozat, prezentáció stb. szövegének és képanyagának, egy-egy bibliográfiai gyűjtés eredményeinek hozzáférhetővé, újrahasznosíthatóvá, vitathatóvá és korrigálhatóvá tétele mások, hasonló ügyekben érdekeltek számára. Ennek idővel tetemes méretű tudástárrá, szöveg- és képarchívummá ill. bibliográfiai gyűjteménnyé kell válnia, amelyet a kutatók és az eljövendő generációk hallgatói fognak majd hasznosítani. A blog olyanok számára való, akik - egy-egy tudós közösség tagjaiként - azonos elveket vallanak a tudományos eljárások szabályait, az állítások igazoltságának stb. kritériumait és a publikálás szabályait illetően, vagyis hajlandók e keretek között saját maguk nyilvánossá tenni, és ezzel - legalább elvben - bírálatnak kitenni munkájukat. (Ezért kell bizonyos szabályokat betartania mindenkinek, aki publikál - és ez érvényes a blogon való közzétételre is - további részletek a súgóban). A tudomány maga ugyan nem demokratikus intézmény, igazságai nem többségi szavazások eredményén múlnak, de a tudósból nem hiányozhat a demokratikus hajlam a nyílt vitára, más álláspontok tárgyszerű mérlegelésére és a "jobbik érv" elfogadására - akkor is, ha az nem az övé. Egyszóval, ha az egyetemi képzés célja az is, hogy bevezesse a hallgatókat az argumentációs közösségbe, akkor valahogy erre a nyíltságra, a kritika és önkritika egyidejű gyakorlásának képességére is fel kell hogy készítsen. Blogunk - kézenfekvő praktikus hasznain túl - ehhez a közös okoskodáshoz is előiskolául szolgálhat. Hallgatónak és oktatónak egyaránt: ebben az "iskolában" már nem érvényesülhet a tekintélyérv, nincs tehát elvi különbség közöttük. Rényi András (itt és most intézetigazgató)